A nap folyamán már megírtuk, hogy egy hangfelvétel tanúsága szerint Szilágyi György botrányos mondataival került reklektorfénybe. Az ellenzék jelöltjének kijelentéseit hallva, azonnal belevetettük magunkat az internet bugyrába, aminek eredményeképpen megtaláltuk az ominózus videót.

Íme Szilágyi György zsidózó monológja:

Látunk egy tönkrevert sereget, az SZDSZ-t, akit a nemzeti erők fél évvel ezelőtt szinte lesöpörtek a Föld színéről. Ezt a tényleg szélsőséges, velejéig romlott, idegen ideológiákat és idegen nemzeteket képviselő társaságot fél évvel ezelőtt a Jobbik tönkreverte. Szinte lesöpörte a politikai palettáról, már nem számít tényezőnek és el is tűnne onnan, hogyha nem nyújtanának neki segédkezet. Ne fitymáljuk le az SZDSZ-t, bár lehet az ő esetünkben ez a szó nem is a legmegfelelőbb, ne becsüljük le őket, hiszen még a munkájukat nem fejezték be. Az ő céljuk az lenne, hogy az ország egyik fele lakatlan legyen, jöhetnének a barátaik és felvásárolhatnák ezeket a területeket, másik fele pedig Lakatos, és azoktól is felvásárolhatnák.

Alább pedig a videót is megnézhetitek a Jobbik békéscsabai fórumáról, amin Szilágy György nem tett lakatot a szájára: