A karácsonyváró hangulat Rákosmentén nemcsak az adventi vásár területén teljesedik ki, a helyi közösségek szintén megtartották a maguk ünnepre hangoló rendezvényeit, amelyekből mi is összegyűjtöttünk egy csokorra valót.

Holnap utoljára indulnak útjukra a színpadi- és térprogramok az adventi vásár területén, a Karthago együttes koncertje fogja az akkori eseményeket, egyúttal pedig a teljes rendezvényfolyamot lezárni. Nem kizárólag ezen a helyszínen uralkodhat el azonban rajtunk az ünnepváró hangulat, ideje körbenézni a 17. kerületi közösségek háza táján!

A közhiedelemmel ellentétben Rákosmentén nemcsak a Fő térre látogatott el idén a Mikulás. December 3-án tartotta meg gyertyagyújtással egybekötött rendezvényét a XVII. kerületi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat és a Rákosvölgye Népi Kulturális Hagyományőrző Egyesület, nem lehet csodálkozni rajta, hogy a Nagyszakállú ezen az eseményen is megjelent. December hatodikához kapcsolódóan szintén ünnepséggel várta a gyerekeket a Vigyázó Sándor Művelődési Központban a XVII. kerületi Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat közösen a fővárosi, illetve a más kerületeket képviselő lengyel nemzetiségi önkormányzatokkal. A környék kisgyermeknevelő intézményeinek vezetői viszont idén először rendezték meg a Mikulás Séta nevű közösségi eseményt Pappné Veszprémi Júlia főszervező vezényletével, a többállomásos mini-kiránduláson számtalan kisgyermek részt vett.

Ebben az időszakban a helyi sportközösségek sem tétlenkedtek, a 17. kerületi RTK DOJO SE több mint 20 évvel ezelőtt hívta életre első alkalommal Mikulás Kupa elnevezésű országos megmérettetését, amelyből idén december 2-án is tartott egyet.

Dr. Piláth Károly, nyugalmazott pedagógus, Rákoscsaba-Újtelep önkormányzati képviselője december 9-én ismét meghirdette Mikulás-fizika nevű rendezvényét Tóth Pálnak, a Gördülő Energia munkatársának közreműködésével. Mindketten játékos feladatok és izgalmas kísérletek által ismertették meg a közönséget a fizika tudományának érdekességeivel.

Sokak által ismert Cserházi Zsuzsa-dalok csendültek fel a Nyugdíjas Szabadegyetem évadzáró eseményén, de egyéb ünnepekre hangoló rendezvényre is szeretettel várták az időseket kerületszerte. Több mint 30 éve működik például 120 fő aktív részvételével a Vigyázó Sándor Művelődési Központ nyugdíjasklubja, az ottani közösség december 12-én tartotta hagyományos karácsonyi ünnepségét. Szintén sikerrel bonyolította le hasonló jellegű összejövetelét az Aranykor Nyugdíjas Klub, ahogyan a Holdsugár Gondozási Központ és Idősek Klubja is.

Persze, hogy az ovis közösségek kiemelt ünnepként kezelik a karácsonyt! Ráadásul úgy hallottuk, az elmúlt időszakban hasznos és egyben szórakoztató ajándékok érkeztek a Rákosmenti Csillagszem Óvodába. Az idei esztendőben Horváth Tamás polgármesteri keretéből nyújtott támogatást a játékok megvásárlásához, a beszerzéshez anyagilag a helyhatóság mellett az óvoda alapítványa is hozzájárult.

Karácsonyi hangversennyel ünnepelte alapításának 20. évfordulóját a Concerto Filharmónia Zenekar. Egy másik helyszínen közösen énekelte el az „Ó gyönyörű szép titokzatos éj!” című dalt a Liszt Ferenc Vegyeskar és közönsége az énekkar karácsonyi koncertjének alkalmával. Nem állt meg itt azonban az ünnepváró programelemek sora. A szervezők az adventi időszakhoz kötődő kérdéseket tettek fel ugyanis a jelenlévőknek, a helyesen válaszolók pedig egy-egy csokoládét vihettek a helyszínről haza.

A karitatív típusú tevékenységek egész évben jellemzőek a rákosmentiekre, a helyi vietnámi közösség például ebben mindig példát mutat, és az Önkormányzat szociális csoportjának segítségével juttatták el ezúttal is a rossz anyagi körülmények között élő embereknek a karácsonyra szánt tartós élelmiszer felajánlásukat. Az ünnepek közeledtével Rákosmente Önkormányzata is ajándékcsomagokkal segítette a rászorulókat. A helyhatóság az Életfa Humán Segítő Szolgálattal közösen főként tartós élelmiszereket, jellemzően konzerveket, üdítőket, valamint édességeket tartalmazó csomagokat állított össze, melyeket december 11-én Horváth Tamás polgármester és dr. Bakos András alpolgármester személyesen adott át az érintetteknek. Ugyanők december 18-án dr. Füzesi Péter alpolgármesterrel a Vöröskereszt ugyanilyen típusú akciójában egyaránt segítők között voltak, majd a rákosmenti nagycsaládosoknak osztottak ajándékokat.