Az év utolsó napján ismét óriási szilveszteri buli lesz a Fő téren, mi pedig sok mindent megtudtunk a programokról, amikről azt is elmondjuk, hogy miért érdemes választani őket.

Amikor az kerül szóba, hogy miért is jó itt helyben, Rákosmentén elbúcsúztatni az óévet, mindenki arra hivatkozik – egyébként jogosan –, hogy mennyire kényelmetlen a belvárosba beutazni, pedig az sem utolsó szempont, hogy éjfél után, vagy hajnaltájt legalább annyira fárasztó visszajutni onnan.

A Fő téri szilveszterezés egyik hatalmas előnye, hogy ha elálmosodtunk, komolyan fázunk, vagy már kibuliztuk magunkat a minket érdeklő koncerteken, akkor nagyon hamar elérhetjük az otthonainkat, és nem gátol meg minket a Budapest belső kerületeire, meg tömegközlekedési eszközeire olyankor tipikusan jellemző tömeg. Sokan tartanak a szabadtéri szórakozástól, de forralt bor és meleg tea bőven akad az árusoknál a Fő téren, és túlzottan kiöltöznünk sem kell: egy kényelmes és meleg kabát, sál, netán kesztyű, tréfás fejfedő vagy feltűnő paróka a célnak tökéletesen megfelel. Ezeknek a mókás kiegészítőknek a segítségével akárhány ember között is felhívhatjuk magunkra az ilyenkor vágyott figyelmet.

Számtalan példa volt már rá az évek alatt, hogy helyi baráti társaságok jöttek ki akár ötletszerűen is szilveszterkor a helyszínre, hogy a nappalijukban zajló házibulit ideiglenesen megszakítva megnézzék a kerületbe látogató együtteseket, fellépőket.

Az elszántabbak az éjfélt is a Fő téren szokták tölteni, és együtt számolnak vissza az esztendő legutolsó percében Horváth Tamás polgármesterrel, és ilyenkor az egészen fiatalok is előkerülnek, pláne, hogy a rendezvény két állandó lemezlovasa számukra tökéletes disco-hangulatot teremt:

  • 2022. december 31-én 20 órától érkezik DJ Skorpioh, hogy szórakoztassa a közönséget, és ez még tényleg nem túl késői időpont ahhoz, hogy ne legyen rossz ötlet kihozni a kiskamasz, vagy hamarosan azzá váló gyerekekeinket.
  • idén 22 órától a Takáts Tamás Blues Band kétórás nagykoncertet ad ingyenesen, érdemes kihasználni tehát az év utolsó napján is ezt az igazán egyedülálló lehetőséget.
  • Borvári László lemezlovas egy másik idősávban, éjfél után hívja bulizni a vállalkozó szellemű rákosmentieket, akik akár fél kettőig is mulathatnak a legnagyobb és legismertebb slágerekre önfeledten.