Ezúttal olyan programlehetőségeket gyűjtöttünk össze, amelyek rendkívül alkalmasak a szabadidőnk friss levegőn való eltöltésére itt, Rákosmentén, illetve a környező kerületek valamelyikében az előttünk álló téli időszakban.

Elsőként az esemény hivatalos Facebook-oldalán volt olvasható, hogy bár ebben az esztendőben tízéves jubileumát ünnepli az Advent Rákosmentén elnevezésű rendezvény, idén a józan, felelős gazdálkodás jegyében az ipari energiát igénylő korcsolyapálya, mint a legköltségesebb programelem, ezúttal nem üzemel az adventi vásár területén. Ennek apropóján egyfajta ötletadásként olyan szabadidős tevékenységeket hoztunk el, amelyek közül bátran lehet válogatni a téli szünidőben, vagy abban az esetben, ha a hideg időjárás ellenére kimozdulnánk a szabadba egy kicsit.

A kirándulásokról a tél beköszöntével sem szükséges lemondani, feltéve, ha nem nélkülözzük az ilyenkor szokásos réteges öltözködést. A Merzse-mocsár élete ebben az évszakban is élénk. A körülötte lévő tanösvény, az indító táblákkal együtt 21 állomást foglal magába, az állomások egy-egy ismeretterjesztő táblával segítik a terület és az ottani élővilág megismerését, valamint magát a tájékozódást is.

Bár egy másik népszerű helyszínen, a Naplás-tónál sem lehet az elégtelen jégvastagság és a hatályos szabályok okán jelenleg korcsolyázni, mégis érdemes odaszervezni ebben az időszakban is egy kis kirándulás-félét.

A Keresztúri-erdőben 2019-ben nagy változások történtek: tanösvény, futóösvény és tájfutópálya fogadja azóta ott a látogatókat, akik közül bizony sokan lehetnek kíváncsiak arra is, hogy milyen lehet az, amikor a téli arcát mutatja a helyszín.

A szabadtéri testedzés a közvélekedéssel ellentétben a leghidegebb évszakban sem ördögtől való tevékenység. Persze ebben az esetben is alapkövetelmény a réteges öltözködés, elég azonban egy aláöltözet, egy jó vastag zokni, meleg felsőruházat, sapka, és egy kesztyű, utóbbi elsősorban azért, hogy ne fagyjon oda a jéghideg korláthoz a kéz. Mivel a téli hidegben könnyebben begyulladnak ízületeink és az izmaink, elkélhet ilyenkor egy legalább félórás bemelegítés. Eleinte kevesebb időt tanácsos eltölteni a sportparkokban, ahol a fokozatosság elvét kell követni. Szerencsére nagyon sok kondipark található Rákosmentén, így csak ki kell választani közülük azt, ami a legközelebb található, vagy amelynek eszközállományát szívesen felfedeznénk.

A Noé Állatotthon télen is kínál szabadtéri programot, az Állatok karácsonya nevű rendezvényt például. Ennek kapcsán arra biztatnak mindenkit a szervezők, hogy ki-ki válasszon magának egy Karácsonyi Kedvencet az Állatotthon lakói közül, és ajándékozza meg őt valami kifejezetten nekivaló finomsággal az esemény keretében, december 17-én.

A Rákosmenti Mezei Őrszolgálat 16. kerületi telephelyén, a Kertvárosi Tanyaudvarban legutóbb novemberben tartottak hasonló tematikus összejövetelt Márton napkor, érdemes azonban mostanában is érdeklődni náluk a speciális téli nyitva tartásról, hiszen a helyszín sajátosságainak köszönhetően ebben az évszakban szintén számtalan állatot lehet látni ott.