A Rákosmente Televízióban nemrégiben exkluzív interjút láthattak a nézők Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel, illetve egy másik alkalommal Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszterrel, akik az országos jelentőségű témák mellett a 17. kerületet érintő infrastrukturális fejlesztésekkel kapcsolatban is megnyilvánultak.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel, illetve egy másik alkalommal Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszterrel készült exkluzív interjú a Rákosmente Televízióban. Mint ismert: a budapesti 15. számú egyéni választókerület jelöltje ezúttal is Dunai Mónika, Rákosmente, Kőbánya-Kertváros és az Újhegyi lakótelep jelenlegi országgyűlési képviselője lett, ennek kapcsán pedig a személye is szóba került mindkét hivatkozott interjúhelyzetben.
Az állami támogatásoknak és Dunai Mónika országgyűlési képviselő hathatós közreműködésének köszönhetően, az elmúlt négyéves ciklusban jelentős fejlődés volt tapasztalható Rákosmentén, megannyi infrastrukturális fejlesztés valósult meg ebben az időszakban. Ezek közül néhány beruházás ki is lett emelve a beszélgetésben. Egyebek mellett a Riz Levente Sport- és Rendezvényközpont megépítése és azóta is kimutatható használati-funkcionális sikeressége, a Gózon Gyula Kamaraszínház teljes körű felújítása, továbbá a Vidor utca ünnepélyes átadása, amely során kormányzati forrásból megépülhetett a Cinkotai és Keresztúri utakat összekötő 1,1km hosszúságú új útszakasz, aminek elsődleges haszna Rákoskeresztúr közlekedési szempontból történő tehermentesítése volt. Az átadási eseményen Dunai Mónika elmondta, hogy attól a pillanattól kezdve, amikortól világossá vált, hogy a Karácsony Gergely által vezetett Fővárosi Önkormányzattól semmilyen segítség nem érkezik az út megépítéséhez, országgyűlési képviselői minőségében konkrét gyakorlati lépéseket tett Horváth Tamás polgármesterrel közösen annak érdekében, hogy a fejlesztés elkészülhessen, és a reggeli, valamint délutáni csúcsforgalomban az autósok életét megkönnyítse.
Arra a kérdésre, hogy mi szükséges ahhoz, hogy Rákosmente intézményi korszerűsítésekben bővelkedő sikeres útja töretlen maradjon, a külgazdasági és külügyminiszter elsődlegesen visszautalt Dunai Mónika háromszor is bekövetkező választókerületi győzelmére. 2022-ben például Karácsony Gergelyék magabiztosan állították, hogy Budapesten minden egyéni választókerületet meg fognak nyerni, ez lett volna az előfeltétele országos győzelmüknek. Dunai Mónika diadalmas eredményének tükrében viszont biztossá vált, hogy a főpolgármester jóslata nem válik valósággá. Akkoriban az országos sajtóorgánumok összegzést csináltak, és le is írták: a képviselő asszony 2014-ben győzött először a választókerületben a szavazatok 43,01 százalékával. 2018-ban pedig a szavazatok 41,17 százalékával védte meg mandátumát. Abban az időszakban azt a tanulságot vonták le a 2022-es eredményekből a lapok, hogy jól mutatja Dunai Mónika aktuális győzelmének a jelentőségét, hogy mind 2014-ben, mind 2018-ban kisebb szavazataránnyal nyert, mint 2022-ben.
Szijjártó Péter az országgyűlési képviselő a vele készült mostani interjúban az országgyűlési képviselő munkáját ezekkel a szavakkal ismerte el: „Dunai Mónika megcsinált mindent, amit ígért, a kormányból ”kiszedett” minden támogatást amire a kerület fejlődésének érdekében szükség volt. Hiszen a Fővárosi Önkormányzat jól látható módon ide a kerületbe nem szeret támogatást adni, a tehermentesítő út, amiről az előzőekben szó volt szintén úgy tudott csak megépülni, hogy a kormány odaadta rá a pénzt.”
Egy másik alkalommal Gulyás Gergely adott exkluzív interjút, és itt is szó esett Dunai Mónika országgyűlési képviselőnek a kerület fejlesztését előmozdító munkájáról, és kimondásra került: a korábbi földutak leaszfaltozásának helyi projektjéért is sokat tett, így akik kiköltöznek a kerület kertvárosi közegébe, ebben a tekintetben is jó színvonalú infrastruktúrával találkozhatnak. A stúdióbeszélgetésben miniszterelnökséget vezető miniszter ezen kívül elmondta: megindul a közbeszerzés, folyamatban van tehát a Szakrendelő felújítása, majd maga is megerősítette: az országgyűlési képviselő asszony volt az, aki a kerület fejlesztésére irányuló ügyek megvalósítását kijárta.
