Május minden évben a családok hónapja, mely az Anyák napjával kezdődik, és a Gyermeknappal zárul le. A két jeles ünnep között pedig pontosan félúton helyezkedik el, és kiemelt fontosságot képvisel a Család Nemzetközi Napja, melyet az ENSZ kezdeményezésére minden évben május 15-én tartunk meg. Ennek apropóján ezúttal egy csokorra valót a rákosmenti családok számára kedvező kezdeményezésekből gyűjtöttünk össze.

Egyre több család költözik Rákosmentére, amely az egyik legszebb fekvésű pesti kerület, mivel részben ugyanolyan magasan terül el, mint a 235 méter magasságú Gellért-hegy. Itt, a 17. kerületben egyébként is sokszor vannak különféle közösségi rendezvények, ám a lakosságszám ilyen irányú növekedésének következtében a valamilyen konkrét tematika köré szerveződő, vagy egy adott kerületrész polgárait megszólító családi napok mind közül a legnépszerűbbek.

Akinek van gyermeke, az tudja, milyen nehéz a mindennapok során lefoglalni őket, ezért örülhetnek például a rendszeresen előforduló játszótér-fejlesztéseknek, játszóeszköz-bővítéseknek, sőt, a szintén nagy gyakoriságú bölcsőde-, óvoda-, és iskolafelújítási projekteknek is az érintettek.

Amint az el is hangzott a napokban a fennállásának idén 40. évfordulóját ünneplő Zrínyi Miklós és Újlak Utcai Általános Iskolák jubileumi rendezvénysorozatainak keretében: annak ellenére, hogy a helyhatóság már nem fenntartója az ilyen típusú létesítményeknek, az Önkormányzat jóvoltából mindkét oktatási intézmény részese lehet hamarosan egy-egy korszerűsítő intézkedésnek. Az Újlak sulira vonatkozó parkolási gondok enyhítésére a nyár folyamán új forgalmi rendet alakítanak ki az épület közvetlen környezetében, a zrínyisek pedig arra kaptak a városvezetéstől ígéretet, hogy ha minden a terv szerint halad, akkor a diákok a közeljövőben majd a mostaninál modernebb futballpályának örülhetnek.

A Rákosmenti Életfa Humán Segítő Szolgálat az önkormányzat személyes gondoskodást nyújtó szociális és gyermekjóléti alapellátást biztosító intézménye, amely a helyi gyermekek és fiatalok, valamint azok családjai számára nyújtja széleskörű, ingyenes szolgáltatásait, valamint részt is vesz a kerület szakmai életében. Úgy találtuk, hogy ennek az információnak nem árt bekerülnie a köztudatba még akkor sem, ha az általuk felkínált segítségnyújtási formákra nem minden 17. kerületi családnak van szerencsére szüksége.

Rákosmente Önkormányzata a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal fatermékek közérdekű célból történő ingyenes tulajdonba adására vonatkozó pályázatának révén tavaly tüzelőanyagot nyert el, melyet a helyi hátrányos helyzetű családoknak adományozott a hideg idő közeledtére, illetve az akkor fennálló gazdasági helyzetre való tekintettel. Ugyanilyen szándékoktól vezérelve felaprított állapotában a Fő téri karácsonyfát is egy szociálisan rászoruló családhoz juttatják el minden esztendőben. Ha pedig már a karácsonyról szó esett, ide kell sorolnunk azt az évenkénti rendszerességű eseményt, amikor az önkormányzat a Polgármesteri Hivatalban vendégül látja a helybéli nagycsaládosokat, akik természetesen nem távoznak üres kézzel.