A közelmúltban számos kerékpáros esemény valósult meg Rákosmentén, ezúttal ezeket fogjuk feleleveníteni, és megnézzük azt is, hogy miért jó Rákosmentén biciklisnek lenni.
A kerékpáros infrastruktúra fejlesztésére sok más célterület mellett szintén jelentős figyelmet fordít Rákosmente Önkormányzata, ezért a XVII. kerület már több alkalommal is elnyerte a Kerékpárosbarát település címet a két keréken való közlekedést támogató intézkedések terén elért eredményekért. A pozitív élettani hatásai mellett a fenntarthatóság szempontjából is előnyös, ha kevesebbszer ülünk a volán mögé, és helyette beszerzünk egy biciklit. Rákosmentén azonban nem csupán kerékpáros fejlesztések valósulnak meg, hanem azokhoz kapcsolódóan olyan rendezvények is, ahol kifejezetten két kerekű járművekkel lehetséges megjelenni.
Ezek közé az események közé tartozik a legutóbb május 12-én életre hívott Bringás Reggeli, melynek célja a környezetbarát közlekedés és a fenntartható életmód népszerűsítése helyi keretek között is. Idén rekord magas mennyiségűnek számító, 150 helyszínen várták a bicikliseket, köztük Rákosmente Fő terén, ugyanis a helyi városvezetés a sportos kezdeményezéshez évről évre csatlakozik. Horváth Tamás polgármester a Bringás Reggeli szellemiségéről beszélve elmondta: a kerékpárút-hálózat bővítése mellett fontosnak tartja a biztonságos közlekedés elsajátítását, illetve a mozgás szeretetének megerősítését is, ebből kifolyólag Rákosmentén rendszeresen szerveznek olyan aktivitásokat, ahol már a legfiatalabbak is megismerhetik a biciklis alapszabályokat.
Erre akadt a közelmúltban is példa, amikor április közepén életre hívta kerékpáros ügyességi versenyét a Riz Levente Sport- és Rendezvényközpont előtti területen a XVII. Kerületi Rendőrkapitányság. A megmérettetésre ezúttal 8 rákosmenti általános iskolából közel 90 diák nevezett azzal a céllal, hogy a tudását két keréken próbára tegye. Az esemény zárásaként a legeredményesebbek oklevélben és ajándékokban részesültek, melyek átadásában Horváth Tamás polgármester segédkezett, emellett pedig a legjobban teljesítő diákok lehetőséget kapnak arra, hogy Rákosmentét képviseljék a közeljövőben megrendezésre kerülő fővárosi döntőben.
Március 20-án pedig nagyon hamar birtokba vették a kerékpárosok a XVII. kerület legújabb pumpapályáját Rákoscsaba-Újtelepen, a Dormánd és Diadal utca közötti területen. A 700 négyzetméteres, 112 méter hosszú pálya átadásának keretében Horváth Tamás kihangsúlyozta: Rákosmente sportos kerület, a városvezetés pedig fontosnak tartja, hogy korosztálytól függetlenül mindenkinek lehetőséget biztosítson a szabadidő aktív eltöltésére. A pumpapálya kialakítása egyébként a 100 éves Rákoscsaba-Újtelep városközpont fejlesztésének egyik első eleme, ugyanis a jövőben további beruházások valósulnak majd meg a területen.
Április 18-án ismét megrendezték az I Bike Budapest elnevezésű kerékpáros felvonulást, amelyen akár a rákosmenti aktivitások keretében a biciklin való közlekedés gyakorlatát készségszinten elsajátító gyermekek is részt vehettek. A Riz Levente Sport- és Rendezvényközpont előtti területről mintegy 100 kerékpáros indult akkor útnak, köztük dr. Bakos András, Rákosmente alpolgármestere is. Az érintettek először a X. kerületi Óhegy park felé indultak, majd az ottani csatlakozókkal együtt folytatták útjukat Óbudára, ahol a program hivatalosan is kezdetét vette. Az idei felvonulás során a biciklisek áttekertek a Margit hídon, végighaladtak a rakparton, majd az Andrássy úton keresztül a Városligeti Nagyréten értek célba, ott az esemény a hagyományoknak megfelelően a kerékpárok magasba emelésével fejeződött be.
Rákosmente vezetése nem csupán a helyi bringás közösséget támogatja: jó házigazdaként fogadja más települések kerékpáros rendezvényeinek résztvevőit is, hogyha azok áthaladnak a kerületen. Legutóbb május 10-én akadt erre precedens, amikor egy közel 40 fős biciklis csapat érkezett meg a Rákoscsabai Közösségi Ház udvarára arra való tekintettel, hogy 2026-ban a Kistérségi Kerékpáros körtúra állomásai között a XVII. kerület ismételten szerepelt. A túra résztvevőit Horváth Tamás polgármester és Virág Mihály önkormányzati képviselő köszöntötte a helyszínen. A Csömörről induló 70 kilométeres kerékpáros körtúrán a térség településeinek természeti és kulturális értékeibe is bepillantást kaphatnak a bringázók, akik tovább folytatták útjukat Pécel felé, ahonnan Gödöllőn, Mogyoródon, valamint Kis- és Nagytarcsán át tekertek vissza a túra indulásának helyszínére, Csömörre.
Végezetül álljon itt egy témába vágó, nagyon kedvező hír: Horváth Tamás polgármester Rákosmente Önkormányzatának májusi képviselő-testületi ülésén a városvezetőként megtartott beszámolójában sok más helyi jelentőségű téma mellett kitért arra is, hogy hamarosan közösségi kerékpárok jelennek meg a kerület különböző pontjain. A kezdeményezés egy európai innovációs projekt része, amely a jövő városainak egyik kulcskérdésére keresi a választ, mégpedig arra, hogy miként lehet átalakítani a közlekedést annak érdekében, hogy minden fontos szolgáltatás 15 percen belül elérhetővé váljék.
