Múlt héten Rákosmentére is ellátogatott a Mikulás, ennek kapcsán pedig az ezzel kapcsolatos tematikus programokra tekintünk most vissza.

A 2012 óta hagyományosnak számító, nagyszabású karitatív kezdeményezés, az ételosztás december 5-én folytatódott Rákosmente Önkormányzatának, a Rákosmenti Adományház Egyesületnek, a Magyar Vöröskereszt XVII. kerületi szervezetének, valamint helyi civil szerveződéseknek és egyházaknak részvételével. Ez alkalommal Dr. Füzesi Péter alpolgármester, valamint Lambert Krisztina, a Rákosmenti Adományház Egyesület elnöke osztott előre csomagolt ételt a a Városháza melletti területen. És bár az alapvetésnek számít, hogy mindig valamilyen frissen főzött készétel kerül a rászorulókhoz, ezúttal a bácskai rizses hús mellé stílszerűen csokimikulásokat is hazavihettek az érintettek az éppen aktuális ünnepkörre való tekintettel.

Ahányszor a Mikulás nap péntekre esett, a Fő téri Jégdiszkó is tematizált lett, és bár most nem így alakult a naptári helyzet, a hangulatos fények közepette való korcsolyázás december 5-én különleges apropó nélkül is népszerű elfoglaltsággá vált a kerület téli sportok iránt érdeklődő lakóinak körében. Most is, ahogy esztendők óta mindig, Borvári László lemezlovas pörgette a DJ pult mögött a legnépszerűbb slágereket.

Másnap az Advent Rákosmentén rendezvényfolyam második hétvégéje is elstartolt, és délután, megannyi színes programelem között a nap főszereplője is megjelent, ellátogatva a kerületi gyerekekhez a Fő térre. A minőségi zenei repertoárjáról ismert Kolompos együttes szervezett élénk érdeklődéssel kísért mikulásváró műsort mind e köré, az ajándékok kiosztásában pedig Dunai Mónika országgyűlési képviselő segédkezett. Később a Tűzfészek Társulat különleges, látványos műsora várta a közönséget.                                                                                                         

A nagy szakállú azonban a kerület több pontján is felbukkant, ugyanis számos tematikus rendezvényt életre hívtak életre ugyanebben az időszakban a közösségépítés jegyében. Ilyen volt például az Újlak Mikulásfutás, amelyre idén már harmadik alkalommal került sor a Rákosmenti Mákvirág Óvoda rendezésében. Ezúttal egy előre kijelölt útvonalon kellett kincseket keresniük a jelenlévő családoknak.  A program megvalósulását Pappné Veszprémi Júlia, Rákoskeresztúr önkormányzati képviselője támogatta, aki kiemelte, hogy a versenyre egy saját készítésű Mikulás rajzzal lehetett benevezni. A futóeseményen részt vett Dr. Füzesi Péter alpolgármester is a gyermekével, a Mikulásnak pedig a csokik és szaloncukrok kiosztásában Dunai Mónika segédkezett. Az országgyűlési képviselő rámutatott, hogy a szervezésért felelős kisgyermeknevelő intézmény minden esztendőben kiváló szakmai munkát végez, a jelenlegihez hasonló programok pedig hatékonyan építik a környéken élők összetartó erejét.

December 5-én immár második alkalommal rendezték meg a Mikulás-felvonulást Rákoskerten. Az esemény keretében az érdeklődők égősorokkal díszített gépjárművekkel és szaloncukorral érkeztek a Rákoskerti Mennybemenetel Templom elé, ahonnan egy meghatározott útvonalon haladtak végig a kerületrészen. A Mikulás körút a Rózsaszál és Tiszaörs utcák kereszteződésében található feldíszített fenyőfától indulva Rákoskert utcáit járta be, az autókból pedig szaloncukrot kínáltak a résztvevők az érdeklődőknek.