Az Országos Mentőszolgálat 2025. május 10-én ünnepli megalakulásának 77., és a magyarországi szervezett életmentés elindulásának 138. évfordulóját, ezért tartjuk éppen ekkor a mentők napját. A jeles évforduló alkalmából mentős eseményekre tekintünk vissza a 17. kerület vonatkozásában.
2021-ben látott napvilágot a hír, hogy a Magyarország kormánya által kiírt mentőautó vásárlások közbeszerzési folyamatának keretében Rákosmente mentőállomása is kapott új esetkocsit. Kollár Attila, a mentőállomás vezetője akkor elmondta: három bajtársa teljesít majd szolgálatot a járművön.
Ugyanebben az esztendőben fogott össze Rákosmente Önkormányzata, valamint a helyi Mömax Áruház. A városvezetés vállalta a teljes beltéri tisztasági festés finanszírozását, míg az üzlet új bútorokkal látta el a szolgálatot.
Nem egyedi esetről van szó, Rákosmente Önkormányzata hosszú évek óta segíti a rákoskeresztúri mentőállomás működését, ami által gyarapodik a létesítmény eszközállománya, és még kedvezőbb feltételek között történhet meg a mindennapi munkavégzés. Amikor pedig 2024 év végén karácsonyi ünnepséget szerveztek a mentőállomás dolgozói, az eseményen részt vett Horváth Tamás polgármester és dr. Füzesi Péter alpolgármester. Utóbbi ott is kifejezte, amiről az előbb beszéltünk: A mentősök munkája, szakmai tevékenysége felbecsülhetetlen jelentőségű, a városvezetés pedig elkötelezett abban, hogy a kerület lakossága érdekében végzett szolgálatukat minden lehetséges eszközzel támogassa, és háláját kifejezze.
Az anafilaxiás sokk egy súlyos allergiás reakció, amely azokban az esetekben lép fel, amikor az érintettek szervezete idegen anyaggal találkozik, ezekben az életveszélyes helyzetekben pedig a leggyorsabb megoldásnak egy speciális készítmény alkalmazása ígérkezik. Horváth Tamás polgármester Rákosmente Önkormányzatának nevében két évvel ezelőtt valamennyi 17. kerületi óvoda vezetőjének két-két darab Epipen Junior autoinjektoros készüléket adott át a Vigyázó Sándor Művelődési Központban. A városvezető kiemelte: egyre több fiatalkorúnál tapasztaltak súlyos tünetekkel járó allergiás reakciókat, ezért is volt kiemelten fontos ezeknek az életmentő injekcióknak a biztosítása a kisgyermeknevelő intézményekben is. A megjelentek számára Bánki Róbert, a Rákosmente Mentéséért Alapítvány vezetője tartott oktatást, mely során az érdeklődők elsajátíthatták az újraélesztés technikáját, valamint a készülékek szakszerű használatát. Hogyha pedig már az alapítványról az előző esemény kapcsán szó esett, egy karitatív jellegű kulturális eseményről is említést kell tenni. 17. kerületi kórusok részvételével tartottak idén jótékonysági koncertet a Nepomuki Szent János Főplébánia templomban március 23-án. A rendezvény közel 10 éve a Rákosmente Mentéséért Alapítvány javára szerveződik. Bánki Róbert mentőtechnikus ott és akkor elmondta: minden esztendőben nagyon hálásak mind a koncert létrejöttéért, mind pedig a beérkező felajánlásokért, amelyeket az egyszer használatos eszközök pótlására fordítják majd.
Végezetül pedig álljon itt néhány hasznos jó tanács arról, hogy mikor és hogyan kell mentőt hívni! A „112” az Európai Unió tagállamainak a nap 24 órájában hívható segélyhívó száma, mely hívásával azonnali segítség kapható a készenléti szervektől (Rendőrség, Mentőszolgálat, Katasztrófavédelem). A 112-es segélyhívószám felhívását követően a hívásfogadó központ operátora jelentkezik, aki az alábbi alapinformációkat fogja megkérdezni: a bejelentő neve, telefonszáma; az esemény helyszíne; mi történt, kinek van szüksége segítségre; az esemény kapcsán felmerül-e valakinél közvetlen életveszély; esetleges sérültek száma, a sérülés(ek) foka; az esemény folyamatban van-e vagy már lezajlott. A segélyhívó számok rendeltetéstől eltérő használata és a valótlan bejelentés is szabálysértésnek minősül, ami pénzbírság megfizetését vonhatja maga után.