A 2024-es esztendő legfontosabb rákosmenti vonatkozású történéseiből szemezgetünk, többrészes sorozatunkat egy elsősorban gyermekes családokat érintő, tavaly év eleji beruházásra való visszatekintéssel kezdjük.

Rákoscsaba-Újtelep egyik legnépszerűbb, és családok által gyakran látogatott helyszíne az Aranykút utcai játszótér. Az elmúlt évek során az itt található hinták elöregedtek, így a gyermekek biztonsága érdekében ugyanolyan funkciójú, ám a mai kor elvárásainak megfelelő, fémből készült játékelemek kerültek a helyére.

A 2023. decemberi testületi ülésen fogadták el a képviselők Rákosmente új Közlekedési Akciótervét. A dokumentum, amely a 2023 és 2035 közötti időszakra vonatkozik, a Budapesti Műszaki Egyetem, valamint az Innoquaella Kft. szakembereinek tervezőmunkája által jött létre. A kivonat közel hároméves előkészítést, illetve az online kérdőíveken keresztüli lakossági véleménykifejtést követően született meg, és öt fontosabb célt foglal magában. Erről tájékoztatta a rákosmentieket 2024 első hónapjának végén dr. Bakos András alpolgármester.

Rákoscsaba-Újtelep közösségi közlekedésének javítása érdekében dr. Bakos András alpolgármester tárgyalásokat kezdeményezett a Budapesti Közlekedési Központtal, a vállalat pedig az általa javasolt fejlesztésekről társadalmi egyeztetés keretében kérte ki az érintett kerületrész lakóinak véleményét. A kérdőív kitöltőinek 78 százaléka támogatta azt, hogy a 80a vasútvonalra ráhordó járatok mellett egy új, 275-ös jelzéssel ellátott autóbuszjárat is kiszolgálja 2024. február 5-től az utazóközönséget.

2024 februárjában értesülhettünk róla, hogy a korábbiak során M. Tóth Katalin, valamint Szabó Tiborné, a körzet két önkormányzati képviselője a Madárdombon élő kutyatartók körében végzett felmérést a környék szabadidős helyszíneinek komfortosabbá tételére vonatkozó igények témakörében. Az Aranylúd és az 513. utca közötti terület a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában áll, további fejlesztésére pedig számtalan ötlet és észrevétel érkezett. Annak ellenére, hogy nem fenntartója a helyszínnek, Rákosmente Önkormányzata a saját költségéből napelemes lámpákat, illetve padokat telepített szakemberek segítségével, figyelembe véve a lakossági igényeket.

Tavaly március 8-án lezárult a 17. kerület legnagyobb ételosztási akciójának 2023-2024-es szezonja. Rákosmente Önkormányzata a Magyar Vöröskereszttel, valamint a Rákosmenti Adományház Egyesülettel együttműködve 2023. november 17-től minden pénteken meleg ételt biztosított a hátrányos helyzetű családok, a fedél nélküliek és az egyedül élő, kis jövedelmű nyugdíjasok számára. Az előre csomagolt készételek átadásában ez alkalommal Horváth Tamás polgármester segédkezett, aki elmondta: a városvezetés fontosnak tartja, hogy a rászorulókat hétről hétre ezen a módon is támogassa.

2023-ban kezdte meg az Önkormányzat fedett buszvárók telepítését kerület-szerte, hogy kulturált körülmények között, az időjárás viszontagságaitól védve várakozhassanak az utasok a menetrend szerint érkező járatokra. Ennek keretében a kezdő esztendőben 26, míg a program 2024-ben esedékes folytatásakor további 15 helyszínen jelentek meg lefedett beállók.

A Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnáziumban hosszú évek óta nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy a hozzájuk járó tanulók számára különféle mozgáslehetőséget biztosítsanak, ennek érdekében pedig számos fejlesztés valósult meg az iskola területén az elmúlt időszakban. A hasonló célt szolgáló korszerűsítések újabb mérföldkövének nevezhető az intézmény udvarán elhelyezett strandröplabda pálya, melyet a 2024-es év negyedik hónapjában adtak át a diákságnak.

A Rákosmenti Napsugár Óvoda Cinke csoportjának műsora nyitotta meg azt az ünnepséget, amelynek keretében hivatalosan is átadásra került az intézmény Bulyovszky utcában található telephelyének udvarán elhelyezett két új játszóeszköz: egy kétüléses hinta, valamint egy négyüléses rugós játék. A megjelenteket Horváth Tamás polgármester köszöntötte, aki kiemelte: Rákosmente Önkormányzatának hosszú évek óta célja, hogy a különféle fejlesztésekkel minél korszerűbb körülményeket teremtsen a gyermekek és az óvodapedagógusok számára a 17. kerületi kisgyermeknevelő létesítményekben. A Hófehérke Óvodába érkezők 2024 áprilisának végén már birtokba is vették az intézmény előtti, felújított parkolókat, amelyeket abban az időszakban adott át Horváth Tamás polgármester, és M. Tóth Katalin. A fejlesztésnek köszönhetően 300 négyzetméternyi terület kapott új aszfaltburkolatot, továbbá a felület víztelenítése érdekében négy darab szikkasztókutat is kialakítottak a szakemberek.

Folytatjuk…