Két esztendeje nyitotta meg kapuit a Riz Levente Sport- és Rendezvényközpont, ennek apropójából pedig rákosmenti intézmények, helyi formációk születésnapi eseményeire tekintünk ezúttal vissza.

A Riz Levente Sport- és Rendezvényközpont második születésnapját egész napos programsorozattal ünnepelték meg a jelenlévők a helyszínen, ahol a „Mozdulj Rákosmente!” program révén már sokak által megismert Czanik Balázs edző tartott bemelegítést az eseményfolyam részét képező nagyszabású futóverseny résztvevőinek. A rajtnál a megmérettetés közreműködőit Horváth Tamás, Rákosmente polgármestere indította el, majd arról biztosította a megjelenteket, hogy az üzemeltetők a továbbiakban is mindent megtesznek annak érdekében, hogy minél szélesebb körben népszerűsítsék a sportolást, és az egészséges életmód kialakításának lehetőségeit. A rendezvényközpont megnyitásának jubileuma egyúttal alkalmat szolgáltatott arra, hogy több állatvédelmi szervezet, köztük a helyi illetőségű Noé Állatotthon Alapítvány is képviseltesse magát az eseményen, ami a Midlife Crisis koncertjével zárult le.

Tavaly szeptember 30-án került átadásra, tehát idén egyéves Rákoshegy új közösségi háza. A létesítménynek, amely Budapest Fővárosi Városrehabilitációs Keretből, a 2016. évi TÉR_KÖZ pályázaton elnyert támogatásból, valamint Rákosmente Önkormányzatának saját forrásából valósult meg, a kerületben élő élő közösségek, illetve civil szervezetek összefogása a célja. Ennek érdekében az új épületben helyet kapott többek között 3 klubszoba, továbbá egy 120 fő befogadására alkalmas előadóterem, amelyek mindegyike azóta is beteljesíti a küldetését.

A Rákoscsabai Könyvtár most nyáron szintén jubileumot ünnepelt: 20 évvel ezelőtt, 2004 júniusában kezdte meg a működését a jelenleg is ismert, felújított épületében. 2019-ben egy kertkönyvtári részleggel bővült a létesítmény, melynek szolgáltatásait több mint ezer -olvasójeggyel rendelkező- lakos használ rendszeresen. A jeles évfordulóról a szervezők egy fotókiállítással is megemlékeztek, amely a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és a rákoscsabai intézmény történetét mutatta be.

Zenés vizekre evezve a helyi kötődésű formációk között szintén találtunk születésnapost a közelmúlt eseményeiből szemezgetve. A már említett Riz Levente Sport- és Rendezvényközpontban június 2-án ugyanis a Concerto Filharmónia Zenekar Beethoven IX. szimfóniájának előadásával tette emlékezetessé alapításának 20. évfordulóját. A 2004-ben megalapított együttes ünnepi hangversenyén az együttes tagjai mellett a Bartók Béla Alapfokú Művészeti Iskola tanárai, és tanulói működtek közre.

Tavaly októberben megnyitásának 20. évfordulóját ünnepelte a Csekovszky-gyűjtemény Kiállítóháza.  Névadója, Csekvoszky Árpád 35 éven keresztül dolgozott az 1962-ben elkészült műteremben, később a néhai keramikusművész halála után Szűcs László építész tervei alapján készült el maga a Kiállítóház, amely 2003 októberében nyílt meg a látogatók előtt. A jó hangulatú születésnapi rendezvény a kertben a torta és kalács felvágásával, valamint koccintással és kötetlen beszélgetéssel zárult.

Nagy Györgynek, a XVII. kerületi Zrínyi Miklós Általános Iskola ének-zene tanárának, és tanítványainak az előadásával vette kezdetét az intézmény képzőművészeti kiállításának megnyitója a Rákoscsabai Közösségi Házban. A 2022. november 9-ei esemény a tanintézet fennállásának 40. évfordulójához kapcsolódó programsorozat keretében valósult meg. 2023 májusában a Rákosmenti Mézeskalács Óvoda jubilált, az esemény keretében a 110. születésnapot egy tortával is megünnepelték, majd pedig a Kolompos Együttes adott zenés-táncos koncertet, amelyhez kicsik és nagyok is egyaránt csatlakoztak akkor. Még egy kisgyermeknevelő létesítmény, a Rákosmenti Mákvirág Óvoda tartott évfordulót tavaly, szüreti mulatsággal egybekötve, az ott jelenlévő Horváth Tamás polgármester segédkezett egy oklevél átadásában is, melyet az intézmény nyugdíjba vonuló óvodapedagógusa, Majerné Rábai Mária vehetett át a helyszínen.