default

Már javában tart a nyár, ezúttal néhány helyben elérhető, könnyen megvalósítható kikapcsolódási lehetőséget gyűjtöttünk csokorba Rákosmente lakóinak.

Akad, aki már túl van az idei nyaraláson, és olyan is, aki még előtte áll annak, de az sem szokatlan, ha ezen a nyáron egy-egy családban más a prioritás. Akik a kerületben keresnek maguknak szabadidős elfoglaltságot a vakáció ideje alatt, azoknak hoztunk néhány ötletet, olyan kikapcsolódási formákat, amelyek színesebbé teszik ezeket a napokat.

Május végén fejeződtek be azok a korszerűsítési munkálatok az Újlak utcai uszodában, amelyeknek keretében lefestették és modernizálták az épület belső tereiben található helyiségeket a szakemberek. Ennek a dolognak ilyenkor, strandszezonban is megvan a maga jelentősége, ugyanis a rákosmentiek kombinált jeggyel ezt a fedett uszodát is használhatják, hogyha ilyen jellegű programot szerveznek. A strand medencéinek környezete szintén korszerűbb lett, új térköveket helyeztek el a gyermekpancsoló és a medence szélein. Van a területen homokozó a legkisebbeknek, strandröplabda pálya és pingpongasztal a nagyobbaknak meg a felnőtteknek. Pingpongozási lehetőség egyébként több rákosmenti játszótéren is elérhető, például az Aranykút utcai és a Diadal úti helyszíneken. Ez a sporttevékenység amellett, hogy segíti a súlyvesztést, fejleszti a motoros képességeket és az egyensúlyt, javítja a koncentrációt és az agyfunkciókat, rugalmassá teszi és erősíti az izmokat.

Májusban került átadásra az Ede utcai szabadidőpark, a beruházás keretében teljesen megújult az Ede és Göcsej utca sarkánál található sportpálya, melyet prémium pázsittal láttak el a kivitelezők. Hatalmas előny, hogy összességében 10 sportágat lehet kipróbálni a futókörrel is ellátott területen. Rákosmente Önkormányzatának képviselő-testülete a 2023. januári ülésén hozott döntést arról, hogy hasonló szabadidőparkot alakít ki Rákoskeresztúron, a Cséplő utcában is, ahol november 15. óta pumpapálya működik, a napokban lezárult nagyszabású fejlesztés legelső elemeként.

Kitűnő ötlet a nyári hétvégékre a Kertvárosi Tanyaudvar felkeresése, a Rákosmenti Mezei Őrszolgálat 16. kerületi telephelyén jutányos áron lehet belépőket vásárolni a létesítménybe, amit a látogatók sokféle állattal benépesített, hangulatos kis tanyaként írnak le. A mezőőrök egyébként ilyenkor, nyáron is több más fontos feladattal foglalkoznak: a tűzgyújtási tilalom betartatása, az illegális szemétlerakók felderítése, valamint a vadgázolásos esetek egyaránt a hatáskörükbe tartoznak, emellett a külterületeken szintén folyamatosan járőröznek, és ha szükséges, bírságolnak.

Nincs messze az előbb említett Kertvárosi Tanyaudvar sem Rákosmentéhez, ám nagyon sokan döntenek úgy, hogy a szünidei szabadságuk alatt ha csak lehet, a kerület határain belül maradnak, ha másért nem, mert úgy kényelmesebb. Általában ők is azok közé tartoznak, akik szeretik a helyi közösségi rendezvényeket, mivel azok akár egy teljes napra lefoglalják a vakációs időszakban a családokat, baráti társaságokat. Már most érdemes észben tartani, hogy idén is meg lesz tartva a mindig nagy népszerűségnek örvendő „Szent István nap Rákosmentén” program. A Csúszdaparkban azon a napon délelőtt tíz órától veszi kezdetét a színes forgatag. Ott és akkor koncertek, fellépések, ökumenikus kenyérszentelés fogadják majd a látogatókat, illetve a Rákosmente Önkormányzata által életre hívott „Tiszta udvar, rendes ház” és „A legszebb előkert” pályázatok eredményhirdetésére is sor kerül, a kategóriák díjazottjaival.