A héten volt esedékes a zene ünnepe, amely Maurice Fleuret francia zenetudós ötletéből világméretűvé vált az idők során, több mint száz országban rendezik meg június 21-én minden évben. A jeles dátum alkalmából Rákosmente közelmúltban megtartott koncertprogramjaiból szemezgettünk, azokra tekintettünk vissza a muzikalitás jegyében.

Az erre vonatkozó rendezvények gyakorisága alapján elmondhatjuk, hogy itt, Rákosmentén nincsen szükség arra, hogy külön dátumhoz legyen kötve a zene ünnepe, minden hétre jut ugyanis egy vagy több olyan esemény, amelynek az együtt muzsikálás és éneklés, illetve annak kollektív meghallgatása a lényege.

Május 25-én tartotta például hagyományos tanévzáró koncertjét a Seventeen Big Band Budapest, az idén 25 éves formáció ezúttal is humoros előadásmóddal és sokak által ismert dallamokkal örvendeztette meg az utolsó tavaszi napok egyikén a közönséget, Gerendás Péter zenészt meghívva meglepetésvendégnek.

Ugyanez volt az apropója a Concerto Filharmónia Zenekar fellépésének, az előadásukban Vivaldi és Joseph Haydn művei csendültek fel, méghozzá a Riz Levente Sport- és Rendezvényközpontban, amelyről már csak ennek a rendezvénynek okán is megállapítható: nem csupán sportcélokat lát el. A Concerto Filharmónia Zenekarnak 2014-ben volt az első hangversenye, jövőre pedig már a formáció megalapításának 20. évfordulójára készülnek.

A Bartók Béla Alapfokú Művészeti Iskola Kamaracsoportjának fanfárjával vette kezdetét egy másik időpontban a Vigyázó Sándor Művelődési Központ Liszt Ferenc Vegyeskarának tavaszi hangversenye. A több mint 3 évtizedes múltra visszatekintő kórus ebben az esztendőben is a tőlük megszokott, változatos műsorral kápráztatta el a megjelenteket.

Voltak a közelmúltban egészen különleges indíttatású, nemes célokat szolgáló koncertek. Április végén Bartal Lajos néhai karnagynak, Rákosmente díszpolgárának emlékére adott hangversenyt egykori kórusa, a Missio Cantorum Vegyeskar. A KÓTA posztumusz díjjal kitüntetett pedagógus nyugalmazásáig a Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnázium énektanára volt, és mindenki, aki ismerte, nagyon kedvelte.

Nemcsak az ő emlékét ápolják azonban a zene és dal nyelvén kifejezve a 17. kerületben. Április 15-én több mint 100 helyszínt és tízezer nézőt követően 150. alkalommal mutatták be az Ascher Oszkár Színház „Átlátszó víz legyen” című Cseh Tamás emlékkoncertjét a Rákoskerti Művelődési Házban, ugyanazon a helyszínen, ahol annak idején a legelső is lezajlott, jelentős sikerrel. Öt kórus közreműködésével tartottak jótékonysági koncertet a Nepomuki Szent János Főplébánia templomban április 23-án a Rotunda Kórus Alapítvány és a Rákoscsabai Közösségi Ház szervezésében. Az este folyamán a Rákosmente Mentéséért Alapítvány számára 226 ezer forint gyűlt össze.

A zene ünnepén nem mehetünk el megemlítés nélkül a havi rendszerességű Jazzpresszó elnevezésű programsorozat mellett, az évadzáró koncert keretében a Gyárfás István trió fellépése fogadta a műfaj szerelmeseit, két szólistával: Fekete István trombita- és Elek István szaxofonművésszel kiegészülve. 

Természetesen a népkerti majális is bőven tartogatott a közelmúltban zenei csemegéket, A Rákosmente Önkormányzatának és a Vigyázó Sándor Művelődési Központnak közös szervezésében megvalósuló esemény során az Apacuka Zenekar, a Marching Jazz Band, a Lonesome Caroll Rockabilly Show, a Dívák nevű formáció, Szabó Ádám, valamint a Magna Cum Laude egyaránt színpadra állt a rekordszámú látogatottságot magáénak tudó közkedvelt szabadtéri rendezvényen. Ha pedig ilyen jellegű programokat is megemlítünk, beleillik a sorba a Rákoscsaba Fő terén otthonra lelt Miénk a tér elnevezésű esemény, amely a The Sign zenekar fellépésével zárult le.