Az elmúlt hétvégén tartották meg a Magyar Kultúra Napját Rákosmentén arra emlékezve, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban éppen január 22-én tisztázta le a Himnusz kéziratát. A jeles nap megünneplésének szándéka itt a kerületben a gyakorlatban is megmutatkozott, ugyanis a helyi képző-, ipar- és fotóművészek kollektív tárlatának, a Párizsi Magyarok című képzőművészeti szemlének, valamint Kukucska János emlékkiállításának a megnyitóját, illetve Csík János és a Mezzo koncertjének időpontját egyaránt ehhez az évfordulóhoz igazították a szervezők. A témához kapcsolódva ezúttal annak jártunk utána, hogy mi, rákosmentiek milyen évenkénti rendszerességű kulturális rendezvényeken vehetünk részt esztendőről esztendőre.

Elsőként mindjárt kanyarodjunk vissza a rákosmenti képző-, ipar- és fotóművészek kollektív tárlatához, melynek alkotói között minden évben különböző díjakat oszt ki a szakmai zsűri, de véleményt formálhatnak a kiállított munkákról közönségszavazás formájában maguk a látogatók is.

Az év első hónapjában, mint már több, mint negyed évszázada mindig, ezúttal is kinyitott a Jazzpresszó, amely szintén egy folyton visszaköszönő, biztos ponttá vált az általa képviselt műfaj kedvelőinek körében.

Februárban a szokásoknak megfelelően Wass Albertre emlékezhetnek annak Rákoskerten található szobránál a kerület polgárai, akiknek nem ez marad az egyetlen irodalmi vonatkozású élményük az esztendőben.

A színházbarátokat az Ascher Oszkár Színház, illetve a Gózon Gyula Kamaraszínház várja előző évadokról átörökített, illetve újonnan bemutatott darabokkal, de mindig sor kerül egy-egy felolvasóestre, könyvbemutatóra is a közművelődési intézmények valamelyikében.

A Vigyázó Sándor Művelődési Központban és a Csekovszky Árpád Művelődési Házban egyaránt működik filmklub, a régi filmcsemegék iránti érdeklődés kiszolgálásához pedig klasszikusnak számító magyar alkotások műsorra tűzésével a Rákosmente Televízió is hozzátesz, sőt olykor teljes színházi előadásokat vetít le a helyi teátrumok repertoárjából szemezgetve.

A kerületrészi közösségi napokat, a Gyermeknapot, a Majálist, továbbá az Autómentes napot – amennyiben a járványhelyzet aktuális alakulása megengedi – szintén hagyományszerűen rendezik meg a kerületben, és a felsoroltak mindegyike tartalmaz egyébként kulturális elemeket, ahogyan a Nyugdíjas Szabadegyetem egyes programjai is.

A Múzeumok Éjszakája az érdeklődők számára nem más, mint egy több helyszínen futó kultúrbomba, de hasonló jelzővel lehet illetni a Keresztúr Nevű Települések Találkozóját, amely tavaly nyáron éppen nálunk került megrendezésre.

Az Őszi Tárlat a címben foglalt évszak legjelentősebb képzőművészeti nagyeseménye, míg az utolsó hónapot kétségtelenül az Advent Rákosmentén rendezvényfolyam uralja itt a kerületben – szintén nem kevés kulturális fedezettel.