„Budapest, Budapest, te csodás!” A főváros szépségeit annak idején ikonikus dalában Rátonyi Róbert énekelte meg. Én nem eldalolom, helyette szabályos rendszerességgel megírom, mit adott nekem Rákosmente, bízva abban, hogy sokakkal lesznek közösek az emlékeink.
A Margitszigetet korábban Nyulak szigeteként emlegették, és bár mi, rákosmentiek kizárólag járdaszigettel rendelkezünk, hasonló nevű dombunk azonban nekünk is akad.
A Vigyázó Sándor Művelődési Központ mögötti zöldterületet gyermekkorom egyik fontos bázisaként tartom számon, pedig akkoriban még pontosan azt tudta, ami a hivatalos megnevezésében szerepelt: egy ténylegesen zöld terület volt ugyanis csupán.
Állt rajta egy beton emelvény, amit a nyolcvanas évek közepén valamennyi színészi és énekesi ambícióval megáldott óvodás rendre színpadként használt, egészen addig, amíg az éppen aktuális gyermeknapok valamelyikén rá nem döbbent, hogy ugyanezt a funkcióját találták meg a rejtélyesnek látott betonkockának a Rákosmentére meghívott bábosok, vendégelőadók is.
Annak idején velem együtt sok-sok család felfedezte fel magának a Nyúldombot, ha pedig egy nagy időbeli ugrással a közelmúlt történéseit vesszük figyelembe, ott rendezték meg a környékbeli panelházak lakóit közösségé kovácsoló Lakótelepi Fesztivált, ahol a Maszkura és a Tücsökraj nevű formáció muzsikált, a terület pedig ezen kívül a fentebb már említett gyermeknapi eseményeknek, valamint az augusztus 20-i Szent István Napnak is nem egyszer helyszínt adott.
Tavaly nyáron ugyanitt óriási játszótér, csúszdapark, és helytörténeti sétaút létesült, ami a mostani járványhelyzet következményeit leszámítva óriási változást hozott a Nyúldomb kihasználtságát illetően, de egy valami azonban örök érvényű maradt: a 17. kerület jól ismert helyszíne továbbra is a családok kikapcsolódását szolgálja.
(A fotókat a budapestdialog.hu-nak köszönjük.)